Nincs olyan technológiai fórum manapság, ahol el ne hangozna, hogy az adatok korában élünk, a mesterséges intelligencia pedig beköltözött a mobiltelefonjainkba, sőt az AI megkerülhetetlen része mindennapjainknak. Na, de mi is pontosan az a big data? Hogy jön a mesterséges intelligenciához? Mire való napjaink technológiai őrülete? Vespignani A jóslás algoritmusában közérthetően válaszol ezekre az alapkérdésekre és részletesen elmagyarázza, hogyan alakult ki ez a korszakalkotó “irányzat”. Barabási Albert-László mellett mi is jó szívvel ajánljuk ezt az olvasmányt.

Vespignani mint fizikus a komplex rendszerek világából került a hálózat- és adattudomány világába. Nem csoda tehát, hogy az előbbi tudományág kérdései rendszeresen elő is kerülnek a könyvben. Rögtön az indítás is innét jön: a gyalogosok fizikája és a szegregáció matematikája remek példák arra, hogyan lehet társadalmi jelenségeket modellezni. Ezek után kis kitérő következik, melynek során megismerhetjük a datafikáció, azaz a mindent adatokba fordítás fogalmát. A big data és a gépi tanulás rövid történetével is megismerkedhetünk, majd a mesterséges intelligencia és a deep learning is felkerül a térképre. Ezek után térhetünk vissza Vespignani epidemiológiai modellezéséhez, amely rengeteg adatra alapozva próbál meg lehetséges szcenáriókat felállítani egy pandémia terjedésére. A következő rész a mesterséges intelligencia lehetséges veszélyeit boncolgatja. Még mielőtt csalódottan sóhajtana fel a kedves olvasó, megnyugtatjuk, hogy nem arról szól ez a fejezet, hogy a robotok elveszik a munkánkat, majd – a Terminátorban látottakhoz hasonlóan – ellenünk fordulnak, hanem a meglévő egyenlőtlenségek felerősödéséről és a nemzetközi kontroll hiányosságairól. Röviden, a kötet nagyon tisztességesen összefoglalja, amit ma érdemes tudni a mindennapjainkat irányító algoritmusokról.

Kár érte

A szerző valamilyen oknál fogva nem tud túljutni a neopozitivizmuson és mélyen hisz abban, hogy a fizikai világhoz hasonlóan a társadalom is modellezhető. Ezzel a véleménnyel nincs egyedül, ugyanis a már emlegetett Barabási is így gondolkodik. Mi azonban meglehetősen promlélmásnak tartjuk ezt az álláspontot, amelyről már írtunk máshol. Itt inkább azt szeretnénk kiemelni, hogy a pozitivizmus pragmatikusságával hinni, hogy a nyíltság meg az etikai elvek követése megoldja majd a problémákat, naivság. A technológia társadalmi és etikai kérdéseit leegyszerűsíteni és leküzdendőváró akadályokként bemutatni őket – úgy véljük-, veszélyes. A szerzőnek legalább hivatkozás szintjén illene megemlékeznie azokról a művekről, amelyek az algoritmusok által okozható problémákat tárgyalják (pl. a Weapons of Math Destruction Cathy O’neill-től),ahogyan azokról is, amelyek etikai összefoglalót adnak (pl. a blogunkon is bemutatott AI Ethics Coeckelbergh-től). Ahogy a Vespignani szomorkodik afelett, hogy az algoritmikus gondolkodás és az alapvető számítástudományi és számítógépes ismeretek nem részei a művelt ember tudástárának, úgy mi is ejtünk egy könnycseppet azért, mert a jelek szerint az alapvető tudományfilozófiai és etikai ismereteket elhanyagolhatónak tartotta a szerző.