Sokan elkerülhetetlennek tartják Kína és az Egyesült Államok szankciós háborúját. A CHIPS Act és a tervezett Eurpopean Chips Act célja, hogy a Kína számára létfontosságú technológiákhoz való hozzáférést korlátozza. Kína válaszul a saját K+F ráfordításait növeli folyamatosan. Felpöröghet-e az innováció központi utasításra? 

Az Economist riportja szerint mára Kína több tanulmányt publikál és több szabadalmat jegyez be a mesterséges intelligencia és a kvantumszámítás terén mint az Egyesült Államok és a K+F költései is megközelítették a nagy riválist. Ugyanakkor a mesterséges intelligencia igazán meghatározó innovációi közül egyik sem Kínából jött (eddig). A GPT-3 vagy a LaMDA továbbra is amerikai, a Wu Dao 2.0 egy szebb, nagyobb és továbbgondolt verziója a GPT-3-nak.

Byung-chul Han sajnos magyarul még nem olvasható Shanzai című esszéjében a kínai replikák és hamisítványok (fake) kapcsán az eredetiség nyugati fogalmától radikálisan különböző kínai viszonyulást járja körül. Ebben nyugodtan újraértelmeződhet és alternatív irányt vehet Harry Potter története, vagy az államkapitalista berendezkedés, a tradíciók és a maoizmus békésen egymásra tud találni. A shanzai nem másolat, hanem valaminek a dekonstruálása.

Kai Fu Lee amellett érvel, hogy az amerikai és kínai megközelítés a mesterséges intelligenciához remekül el tud lenni egymás mellett. Kínában a darwinista szabad verseny és a kevésbbé korlátozó adafelhasználási szabályozás remek terep arra, hogy vertikálisan integrált megoldások jöjjenek létre. Persze ehhez jön még az Aranypajzs projekt, vagy ismertebb nevén a nagy kínai tűzfal, védelme is a külső versenytől. Lee szerint a kínai megközelítés remekül együtt tud élni az amerikaival, mivel szinte kiegészítik egymást. Az egyik dolga az innováció, a másik pedig piacra viszi a legjobb megoldásokat, shanzaiokat termel ki. De meddig tartható fenn az a helyzet, hogy a nyugati cégek ki vannak zárva a kínai piacról, közben pedig a kínai cégek (pl. a TikTok) próbálnak megjelenni globális szinten?

A szankciók ebbe zavartak bele. A mesterséges intelligencia folyamatos fejlődésének egyik motorja az, hogy a hardverek is folyamatosan fejlődnek. Egyre nagyobb modelleket lehet betanítani egyre gyorsabban. Egyre több predikciót lehet tenni, egyre gyorsabban. Már amennyiben valaki hozzá tud férni a legújabb technológiákhoz. A chipek jelentős részét pedig a nyugati világ cégei tervezik (pl. Intel, ARM) és jelentős részét a TSMC és hozzá hasonló ázsiai bérgyártók gyártják. Európa a leuven-i Interuniversity Microelectronics Centre kutatóközponttal igen meghatározó szerepet játszik a chipek tervezésében. A hollan ASM Holding pedig a chipgyártásban használatos fotolitográfiai eszközök szállítójaként megkerülhetetlen szereplő ezen a piacon. Miközben Kína szeretne önellátóvá válni ezen technológiákból, Amerika és a nyugati világ szeretné korlátozni a hozzáférését hogy saját vezető szerepét megőrizze. Habár a chipeket tolják előtérben, mivel ezekből hiány alakult ki, nem csak a technológiáról, hanem az ahhoz kapcsolódó tudásról is szól ez a verseny. Kína itt pedig rosszul áll, a nyugati egyetemekre egyre kevesebb kínai diák jut el. A tajvani és dél-koreai érdekeltségű chipgyárakból nagyon nehéz Kínába csábítani a munkaerőt, vagy éppen közös vállalatot alapítani velük.

Thuküdidész csapdája?

Sokak szerint a két nagyhatalom összecsapása elkerülhetetlen. Kína így vagy úgy, de mindenképpen szupremáciára törne az új technológiák terén. De tényleg lehet központilag szabályozni az innovációt? Ha csak pusztán a kimenetet nézzük, tényleg rengeteg tanulmányt írnak a kínai kutatók. A Scimago indexe szerint közel felakkora h-indexet sikerült produkálniuk több mint kétszer annyi publikációval mint amerikai kollégáiknak. A mennyiség persze átcsaphat minőségbe, de azt láthatjuk, hogy minőségi outputot azon országok tudnak generálni, amelyek más mutatók mentén (szabadság, boldogság, jogbiztonság, stb) is jól teljesítenek. Lehet, amíg nincs megfelelően inspiráló és jogilag biztonságos környezet, addig inkább külföldön boldgulnak a kínai kutatók is. Legalábbis amíg szabadon mozoghatnak…

A háromtest-probléma

Liu Ce-hszin (kinek neve valamiért az angolos Cixin Liu átiratban került magyarításra) sci-fi író trilógiája Niall Ferguson szerint remekül személteti Kína helyzetét a mai világban. A történet szerint a kulturális forradalom ideje alatt egy fizikus rájön, hogy a Nap segítségével felerősített rádióhullámokkal a világegyetem távoli részeibe is tud üzeneket sugározni. Az üzenetek el is jutnak a Trisolarisra, akinek lakói éppen új bolygót keresnek. A mizantróp földi segítők és a földönkívüliek összeesküvését azonban egy professzor és egy nyomozó elhárítja. Sokak szerint Ce-hszin előre vetítette a COVID helyzetet. Mások szerint betekintést nyújt abba, hogyan gondolkodik magáról Kína:

“A világegyetem egy sötét erdő. Minden civilizáció egy fegyveres vadász, aki kísértetként oson a fák között, lágyan félresöpri az útjában lévő ágakat, és megpróbál hangtalanul haladni előre […] A vadásznak óvatosnak kell lennie, mert hozzá hasonl vafászok lopakodnak szerte az erdőben. Ha más élőlényre akad – legyen az másik vadász, angyal vagy démon, törékeny csecsemő vagy csoszogó öregember, angyali fiatal lány vagy istenhez hasonló fiú -, csak egyvalamit tehet: tüzet nyit rá és megsemmisíti. Ebben az erdőben a másik ember jelenti a poklot, az örök fenyegetést. Minden olyan életformát, amely felfedi létezését, gyorsan eltörölnek.”

Persze egyszerűen olvashatjuk a könyvet úgy, mint egy remek sci-fit. Habár három vaskos kötetet tesz ki, egyszerűen nem lehet letenni.

Illusztrációinkat DALL-E-2 készítette.